Stabil önbecsülés
A vendégeim gyakran hallják tőlem, hogy a közös munkánk során az egyik célunk az, hogy legyen egy belső, stabil váz, a te értékességed, az értékrended, az önbecsülésed, ami megingathatatlan. Minden ebből indulhat ki, a határok meghúzása, a játszmák nélküli élet, a céljaid
Óriási lépés a valódi Önmagad felé, 3 hónap alatt
Sokan kérdezik meg, hogy hová lehet eljutni az általam létrehozott programok segítségével. (Csak gyorsan megjegyzem, hogy még egy napig éred el kedvezményes áron!) Leírom azt, amit a vendégeim írtak róla és azt is, amit én gondolok. Csak az én meglátásom elég szubjektív lenne.
Izomfeszülés, bölcsességfog és a határok
Vendégem a nyár közepén érdekes jelenségre lett figyelmes. A munkahelyén észlelt egy játszmát, ami sajnos az ő feladatai elvégzésének rovására ment. Az egyik kolléga akadályoztatta a munkáját. Jelezte ezt a főnökének, aki nemhogy az akadályoztatást nem rendezte el, hanem egy
A varázskötény – A jó asszony köténye mindent eltakar
Biztosan hallottad már azt a mondást, hogy a jó asszony köténye mindent eltakar. Kedves hölgy vendégem első alkalommal próbálta ki azt az érzelmi stresszoldó technikát, amire azt gondolom, hihetetlen hatékony eszköz, óriási erővel bír. Amikor feltette a kezét homlok/tarkó tartá
Kamaszkor könnyedén
A második dackorszak? Már az első is kőkemény volt, de amikor már nagyobb… Az alábbi részletes beszámoló, egy anyuka levele, fantasztikus képet ad arról, hogyan lehet lépésről lépésre közelebb hozni a kamaszokat is önmagukhoz, még ebben a nehéz időszakban is. Amit
A férfiasság jele az arrogancia?
A, B és C Úr esete a tudatosság útján Párkapcsolati témában változatos történetekkel ismerkedhetek meg napról-napra. A héten két nagyon kontrasztos férfi életfelfogással találkoztam. “A” Úr, aki rendben van és nincs szüksége személyiségének fejlődésére “
Covid élmény a tudatosság jegyében
Szeretettel ajánlom kedves vendégem valós történetét mindenki szíves figyelmébe, aki a szemléletmódváltás, önfejlesztés útját járja. Minden egyes sor sokat mondó, elgondolkodtató. Olyan sokat írtam, beszéltem már arról, mennyire fontos a mentális állóképesség, stab
Okos eszközök okos használata
A téma igen aktuális, sőt egyre sürgetőbb, ezért született meg Uzsalyné Pécsi Rita új könyve “Fejleszt vagy rombol?” kérdésfelvetéssel és azzal a szándékkal, hogy kulcsot adjon a megoldást kereső szülőknek, pedagógusoknak, illetve minden olyan embernek, aki okosan s
Megható ölelés
A találkozónk közepén ültem és néztem a kisfiút. Megdöbbentő volt a változás, amin keresztül ment szeptember óta. Ránéztem és azt éreztem, rendben van. Összeszedetten beszélt, elmesélte a nehézségeit, azokat is, amik akkor merültek fel, amikor a gyakorlatba próbálta átült
Az érem mindkét oldala
Nem vagyunk egyformák. Különböző családból származunk, különféle nevelést kaptunk és eltérő élettapasztalataink vannak. Így a dolgokról alkotott meglátásaink sem lehetnek azonosak. Amikor megpróbáljuk meggyőzni egymást a saját igazunkról, az olyan, mintha egy érem két kü