Már könnyedén be tudom csukni az ajtót!

Már könnyedén be tudom csukni az ajtót!

Egyszerű feladatnak tűnik!

Jelen esetben sem a fizikális megvalósítással adódott probléma a vendégemnél. Sokkal inkább azzal, amit ez belül okozott.

Megkérnek arra, hogy csukd be magad után az ajtót és ezt könnyedén meg tudod tenni, pedig korábban ez is belső konfliktust okozott. Megdöbbentő, ugye?

Pedig hányan küzdenek ezzel és fel sem tűnik számukra, hogy már azon is harcolnak, ha valaki az úton a sávjukba be akar kéredzkedni, kicsit lassabban halad előttük, nem egyezik meg a véleményük másokéval, más az érdekük a kapcsolatokban stb. Egyszóval apróságok miatt 1 másodperc alatt gyorsulnak nulláról százra az idegrendszeri sztrádán.

Milyen ez a belső konfliktus? Nagyon komoly! Mint általában ez elvárható attól, akinek az akarata gyermekkorában mélyen megsérült. Felnőtt korban is harcol, dacol az egész világgal.

Á, dehogy, nem akar ilyen lenni. Szenved tőle piszkosul. Mégis megtörténik.

Az első reakció arra, ha kérik, netán utasítják valamire, vagy valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, hogy elindul az erős ellenállás. Csak van az egyénnek egy másik része, ami jó, mérhetetlenül jó és nem akar bántani senkit. Mégis megteszi, csípőből ellenáll, durván is akár. Időnként begyalulja magát, mert a dacos és a jó összeveszett benne és nem tud mit kezdeni a helyzettel, lebénul.

Gondolj csak bele, a két-három éves gyermekkor szól a dacról.

Terrible twos – mondja az angol. Szülőként valóban terrible, mondhatni rémálom, amikor a kicsi gyermek elkezdi érezni, hogy önálló lény, kitekint a világ fel és mindent akar! Mindent megfogni, érezni, kipróbálni. A szülő pedig tudja, hogy sok minden veszélyes a kis felfedező számára, ezért a szülő – bátorságának függvényében – próbálja óvni. Ki-ki saját vérmérsékletének megfelelően jelölgeti vagy aknázza ki a határokat. Ebben az időszakban a kíváncsiság még óriási, ezért ideális esetben a gyermek a felfedezéshez tágas terepet kap, illetve bátorítást, ami segíti abban, hogy kialakuljon benne „a világ biztonságos” érzés.  Az elengedlek, de visszafuthatsz, itt vagyok, számíthatsz rám folyamata ez, amikor 10-szer annyi igent, mint nemet kellene kapnia a totyogónak.

 

A helyzet azonban nem ennyire rózsás, hiszen pici gyermekünk sokszor elakad ebben a folyamatban, megijed, érzelmileg megsérül, sokszor ő maga sem tudja, mit akar (de azt nagyon!). Nem mellesleg a szülő felelőssége, hogy vigyázzon rá, ne fázzon meg, ne essen le, ne szúrja meg stb.

Ma már számos szakirodalom és tréning áll a szülők rendelkezésére ahhoz, hogy ezt az időszakot minél zökkenőmentesebben tudják kezelni, vagyis túlélni. Ha még nem is teljesen általános nézet, de erősen elterjedt az, hogy a gyermek akaratát nem elnyomni, hanem terelgetni kell, illetve egyre fontosabb szerepet kap az érzelmeire való odafigyelés, azok felismerésének és kifejezésének fejlesztése.

 

Nem régóta van ám ez így. A mai szülői társadalom jelentős része még nem így nőtt fel, ezért nem is zsigerből jön neki az érzelmi igényeket is kielégítő szülői minta, hanem tanulja, élesben, gyakorlatban a saját gyermekén, miközben gyógyítja a saját gyermekkorában megélt sebeket és próbál határokat húzni, leválni a saját szüleiről.

A mai szülői társadalom tehát három szinten dolgozik: a gyermekén, önmagán és a szülein. (Ez nem azt jelenti, hogy neveli a szüleit, sokkal inkább azt, hogy kialakítja velük az egészséges határokat!)

 

A mai szülő még úgy nőtt fel, hogy a szülei sokat dolgoztak, alig látták a gyermeküket. Sok esetben a nagyszülők vették át a szülői szerepeket.

A kétéves kori fontos fejlődési folyamatokban pedig gyakran nemhogy nem bátorították a világ felfedezését, hanem egyenesen akadályoztatták. Jött a bébikomp, a járóka, az elpakolt polcok, a lezárt szekrények, a veszélyes, nem szabad és ami talán a legrosszabb, a büntetés. Sajnos még ma is általános, akár gyermekekkel foglalkozó intézményekben is, hogy ha valamit nem tud a gyerek, akkor rossz és az büntetéssel jár. Túl kíváncsi, túl izgága, túl akaratos, gyorsan be kell szabályozni, betenni a kockába, mert ez így nem jó! Hogy mi lesz ennek az áldásos folyamatnak az eredménye?

Sok érdekes dolgot tanulhat meg a gyermek, ami sajnálatos módon aztán egész életén át elkíséri:

• a világ nem biztonságos, így nem mer kipróbálni dolgokat,
• nem szeretik, nem szerethető,
• rossz, állandó a bűntudat, szomorúság,
• jobb, ha nem jelzi az érzéseit, igényeit, akkor nem lesz baj,
• nincs motiváció, elveszett az akaraterő, céltalan az élet,
• kerülni kell az intimitást, az érzelem kimutatása, megélése fáj,
• állandó harc, hogy neki legyen igaza,
• lázadás, dac az irányítás ellen, akkor is, ha az csak vélt irányítás, mondjuk csak egy kérés – lásd az ajtót becsukó kedves vendégem esetében is.

Amit nem tud majd, az önmaga megélése.

Fontos, mérhetetlenül fontos tehát az az időszak, amikor a gyermek nekiindul a nagyvilágnak. Az első kifelé irányuló tekintettől, a mászáson és járáson át az óvodába való teljes beszokásig. Ha ez az időszak jól sikerül, a gyermek megvívta a függetlenségi háborúját, a kamaszkor könnyebb lehet. Ha nem, ott újra megpróbálja. Akkor már könnyebben csapja be az ajtót és hagy ott, vagy csinál hülyeséget. Jobb tehát hamarabb túlesni ezen. Ha kamaszkorban sem sikerül, marad az előző forgatókönyv: maradványok cipelése egy életen át, még több sebbel.

Vagy felnőttként jöhet az önmunka. Mélységi, gyógyító, új minták, új szemlélet létrehozását lehetővé tevő önmunka.

Felnőttként sem késő ám! Főként, ha ismerősek a fenti tünetek, illetve ha valaki gyermekeket nevel, vagy majd szeretne és nem a saját maga által megszenvedett mintákat akarja zsigerből tovább adni (mert stresszhelyzetben csak ezeket fogja tudni előhívni és stresszhelyzet adódik bőven a dackorszakban!), vagy nem akar állandóan azon görcsölni, hogy ő majd nem úgy csinálja, mint a szülei. Ilyenkor derül ki persze az, hogy a „nem csinálom úgy” még nem jelenti azt, hogy tudjuk, hogyan igen.

 

Ajtóbecsukó kedves vendégem tehát borzasztóan meg lett tiporva és szégyenítve ebben a fontos időszakban, amitől jócskán voltak problémái felnőttként is.

Ha te is tapasztalsz a felsorolásból tüneteket magadon, ne habozz foglalkozni vele, mert magad és mások számára is jelentősen könnyedebb, elviselhetőbb énedet tudod megteremteni, feltárni és új életminőségeket engedsz magadnak megélni. Könnyedén be tudod csukni az ajtót!

Az Újratervezés és a Tudatos Élet programok nemcsak ennek az időszaknak a gyengéd feldolgozásában segítenek!

 

Mészáros-Papp Katalin