3 recept a negatív hangulat kezeléséhez
Biztosan veled is előfordult már, hogy úgy érezted, kibillentél az egyensúlyodból. Rossz érzés lett úrrá rajtad, amit nem tudtál mihez kötni, vagy problémát okozó események indultak el, akár sorozatban. Nézzünk néhány megoldási lehetőséget ilyen esetekre. 3 recept a negatí
Megható ölelés
A találkozónk közepén ültem és néztem a kisfiút. Megdöbbentő volt a változás, amin keresztül ment szeptember óta. Ránéztem és azt éreztem, rendben van. Összeszedetten beszélt, elmesélte a nehézségeit, azokat is, amik akkor merültek fel, amikor a gyakorlatba próbálta átült
Sikerre hangolva
Mindenkinek mást jelent az eredmény, a siker, a gazdagság. Van, akinek a családot, van, akinek a pénzügyi bőséget, a karriert, másoknak az egészséget és megint másoknak a baráti kapcsolatokat. Nekem elsődlegesen rendet önmagamban.
A nehézség lehetőség a mentális állóképesség erősítésére
“A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazsá
Az ember a teremtés koronája
Ismerősökkel is beszélgetve két szélsőséges megközelítést látok a koronavírus kapcsán. Az egyik párt teljesen függetleníti magát az eseményektől, míg a másik oldalon egyre erősödik a félelem. Ugyanakkor fantasztikus látni, milyen sokan kezelik nyugodtan, körültekintően, e
A kirakat és a valóság
Jártál már úgy, hogy megláttál valami nagyon jól kinéző ruhát a kirakatban, ami megdobbantotta a szíved, majd felpróbálva egész más képet mutatott? Hány alkalommal? Gyorsan meg tudod ítélni, mi a jó Neked és mi az, ami inkább tetszetős, de biztos nem a te stílusod?
A szárnyalás és a témák lezárásának hete
Nagyon szeretem azt az érzést, amikor az oldás végén azt mondhatom az izomtesztelés eredményeként a vendégemnek: Ebben a témában nincs szükséged több oldásra. Csak néhány terület, amelyen szárnyaltak vagy egyes témáik végére pontot tettek a vendégeim a héten.
Kütyü korszak
Mindennapjainkban alapvető a különböző technológiai eszközök használata. Már pici gyermek kortól meghatározó részei az életünknek. Ha a kisgyermekkort ki is húztad…
Érettségi praktikák
Már csak néhány nap és megkezdődnek az írásbeli vizsgák a középiskolákban. A diákok stresszállapota változó, van aki rettenetesen izgul, van aki próbálja lazábban felfogni, de az biztos, hogy most mindenkinek van egy kis zabszem érzése.
A lila szivárvány
A gyerekek az egyéni konzultációk és a csoportos foglalkozások alkalmával is mindig megmutatják, milyen gyönyörű belső világgal rendelkeznek. Tanulási nehézségekkel érkező kedves kis vendégem is csodaszép képek segítségével idézte fel a problémája gyökerét.