Akadályok a céljaid útjában
Talán előfordult már veled, hogy elterveztél valamit, kitűztél célokat és nem sikerült megvalósítani. Megtetted ami tőled telhető és mégsem… Vagy halogattad a megvalósítását, magad sem érted, miért. Vagy már ott akadályokba ütközöl, hogy célokat tűzz ki, mert nem is
Könnyedén vagy szorongva nézel az ünnepek elé?
Több évvel ezelőtt indítottam el az Adventi Hangoló programot. Célom az volt, hogy a vendégeim, akikkel egyéni alkalmakon együtt dolgozom, találkozzanak más olyan emberekkel, akik hasonlóan látják a világot, hasonló problémákkal küzdenek, éppúgy tudatos életre törekszenek, a
A férfiasság jele az arrogancia?
A, B és C Úr esete a tudatosság útján Párkapcsolati témában változatos történetekkel ismerkedhetek meg napról-napra. A héten két nagyon kontrasztos férfi életfelfogással találkoztam. “A” Úr, aki rendben van és nincs szüksége személyiségének fejlődésére “
Szeretetvendégség
Alma, narancs, fahéjillat. Némi mézeskalács. Zöld tea, mert az felfrissít. Persze vörös tea is, mert annyira illik a hangulata az ünnephez. Házi süti. Szeretetvendégség.
A nehézség lehetőség a mentális állóképesség erősítésére
“A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazsá
Az érem mindkét oldala
Nem vagyunk egyformák. Különböző családból származunk, különféle nevelést kaptunk és eltérő élettapasztalataink vannak. Így a dolgokról alkotott meglátásaink sem lehetnek azonosak. Amikor megpróbáljuk meggyőzni egymást a saját igazunkról, az olyan, mintha egy érem két kü
Az ember a teremtés koronája
Ismerősökkel is beszélgetve két szélsőséges megközelítést látok a koronavírus kapcsán. Az egyik párt teljesen függetleníti magát az eseményektől, míg a másik oldalon egyre erősödik a félelem. Ugyanakkor fantasztikus látni, milyen sokan kezelik nyugodtan, körültekintően, e
A lelkesedés lángja
Volt egyszer egy csodaszép gyertya. Formás gyertyaként született, így készítette Alkotója. Különlegessége azonban nem formájában rejlett, hanem a lángjában. Oly nagyon tetszetősnek találta a világot, mindennek örült, mindenben csodát és békességet látott. Örömében hatalma
Kistesó érkezik
A kistesó érkezése nagy hatással van az egész család életére. Mindig az épp aktuális állapot lehet kihívás a szülők számára. Az első gyermek érkezése azért, mert teljesen megváltoztatja az addigi életformát (pl. anyuka egy ideig otthon marad, apa családfenntartóvá válik
A strandlabda
A felfújt strandlabda örömmel perdült táncra az egyre erősödő szél szárnyán. A középiskolás évei végén járó csapat csak a parton szembesült azzal, hogy – bár a városban tombol a kánikula – a parton a hőérzet inkább hideg. De ha már ott voltak, gyorsan berongyo