“A gyermekkel az ő szintjén kell őszintén beszélni”
A cím az egyik előadás lényeges idézete a Játék a határokkal című tréningről, amelynek fő mondanivalója az volt, hogyan érhetünk el önmagunk megismerésével egészséges életet és egészséges emberi kapcsolatokat.
A korai gyermekévek sérüléseinek következményei
A konzultációk során minden esetben eljutunk valamilyen kora gyermekkori sérülésig. A korai gyermekévek sebei éppúgy éreztetik hatásukat a 70 fölötti kezeltek esetében, mint a 6 éves gyermeknél. Szorongást, pánikbetegséget, tanulási és viselkedési zavarokat éppúgy okoznak ez
Érzelmi készség, tanulási képesség – Játékos délelőttök
Az idei tanévben ismét elindul a tavaly sokak által már megkedvelt Varázskelléktár Program. A program egyik célja ezúttal is az érzelmi készségfejlesztés (önbizalom, önbecsülés, érzelmek kifejezése, beilleszkedés, önmegerősítés, szorongás csökkentés).
Méregtelen nyárutó
A méregtelenítésre legkedvezőbb időszakok az átmeneti évszakok, a tavasz és az ősz, amikor a szervezet nem túlterhelt a szélsőséges meleg vagy hideg miatt. A kínai öt elem tana szerint a nyár vége, ősz eleje a Föld elemhez tartozik. Most épp ezt az időszakot éljük.
JÁTÉK A HATÁROKKAL
TRÉNING Az egészséges emberért és az egészséges emberi kapcsolatokért
Szorongás és genetika
Meg kell osztanom Veletek a mai konzultáció tapasztalatait. Egy fiatal hölgy keresett meg, kislánya rágja a körmét. Elindultunk a szorongás irányába és végül a kislányt oldottuk anyukán keresztül (szurogát oldásnak nevezik a kineziológiában, amikor valakin nem lehet oldást v
Sulira FEL!
Hogyan illeszthető össze a békák versenye az iskolakezdéssel? Hertel Szilvi és Mészáros-Papp Kata Sződön tartott, iskolára hangoló programja alapján úgy tűnik, jól!
A 24 órás tükör
Virtuóz zongoristák játéka a piros gombokon Az élet számos fantasztikus eseménnyel gyönyörködtet. Az első szerelem, egy forró fürdő, finom vacsora, séta a nyár esti égbolt alatt, a karácsonyi hangulat, a házasság… Kisebb-nagyobb örömök. Számomra semmi sem volt ahhoz fog
Iskolakezdési praktikák
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem nagyon elrohant a nyári szünet. Azt hittem, rengeteg időm lesz a gyermekekkel foglalkozni, de máris az iskolakezdési nagy bevásárlásnál tartunk.
Vattacukor család – Ráhangolódó gyermeknevelés 2.
A cikksorozat első részében a szülői minták ismétlődésének fizikai hátteréről olvashattál. A második rész a családokban játszódó mintákkal foglalkozik. Miért vattacukor? Néztél már rá vattacukorra? Elsőre olyan jól néz ki, látványos, légies, kívánatos, könnyed. Ha