Tavaszi lendület a szemléletmódváltásban

Tavaszi lendület a szemléletmódváltásban

A múlt héten több esetben kaptam fel a fejem a vendégeim beszámolóin.

Az első meglepetés “E” felismerése volt a második találkozónkon. Szorongással keresett meg, amit kifejezetten kiváltott belőle az, ha egy emlékre gondolt és azt felidézte magában.  Az első oldást követően próbára tette magát, felidézte az emléket és arra jött rá, hogy nem vált ki már belőle érzelmet. Többször is elővette az emléket, de az emlék csak egy kép maradt, nehéz érzelmek és a hozzá társuló káros megnyilvánulások (harag, félelmek, szorongás) nélkül. Tényleg kikerekedett a szemem, hiszen ez konkrétan az egyik fő célja a közös munkánknak: az általunk károsnak megélt viselkedési formák mögötti érzelmek letisztítása, az azt kiváltó emlékek feldolgozása révén. Hogy valaki ezt így elmondja, önmagára hangolódva, a saját kifejezéseivel, szinte idézve a “nagykönyvet” adja vissza a tapasztalatait, meglehetősen mély érzelmi felismerő- és kifejező készségre vall. Ezen írás egyik célja az, hogy kedves “E” és kedves hozzá hasonló, önmagukat félelmekkel és szorongásokkal elnyomó fantasztikus “jelenségek” bátorságot gyűjtsenek valódi énjük feltérképezéséhez, amivel hihetetlen távlatokat nyithatnak meg önmaguk előtt és lehetnek követendő példái a környezetükben élőknek.

Majd megérkezett “M”, aki önelfogadással küzd és arról számolt be, mennyit dolgozott önmagán a két találkozónk között. Ez már önmagában is hatalmas eredmény. A nagy érdekesség azonban az volt, amit gyermekében felismert. Egy önmagát lehúzó monológja kapcsán (ami szintén berögzült viselkedési forma, és mint ilyen, oldható) a gyermeke szólt neki, hogy gyakran csinál ilyen, talán hasonlót mondott, hogy mindig önmagát állítja be rossznak. “M” ezen felkapta a fejét és rájött, hogy a gyermeke, nem is először, mekkora bölcsességgel figyelmezteti őt egy káros mintára. Majd mesélt még arról, hogy a gyermek milyen jókat szokott mondani, amiket ő feldolgozandó témáknak él meg. Drága “M”! Ha tudnád, mekkorát lendülhetne a világunk, ha ezt a felismerét sokkal-sokkal többen megengednék maguknak! Számos gyermekkel dolgozom együtt és óriási élmény számomra, amikor a nehézségként megélt háttérérzelmek mögül előbújik a gyermek “csodálatos fénye”. Hihetetlen, mennyire tiszták, együttérzők, valódi kis bölcsek a gyermekek. Nagyon sok szülővel jutottunk már el ehhez a felismeréshez, nagyon sokan nevelik már ennek mentén a gyermeküket. Mély tudásuk van, őszinték, tiszta tükrök. A mi feladatunk az, hogy megtanítsuk ezt a tudást a mai társadalomban kamatoztani. Erős a külső nyomás, amiben támogatóik, biztonságos hátterük és megértő társuk lehetünk, ami segít megtartani a “fényüket”.

Hab volt az egyébként is nagyon finom tortán “R”. Gyermeke kapcsán dolgoztunk együtt, ám igazából az ő képességeit fedeztük fel. Olyan eszközöket talált ki magának a nehézségei feldolgozására, átformálására, élete menedzselésére, hogy a beszélgetésünk során úgy éreztem magam, mintha egy ősi, nagyon letisztult, évszázadok megfigyelései alapján összeállított “életmódpraktikák” könyv lapjait olvasnám. Bátorítottam “R”-t és remélem, olvassa a bejegyzést, mert ezen keresztül is azt teszem, hogy hangolódjon rá a benne lévő tudásra és ossza meg azt másokkal. Szerencsére már fontolgatta magában, így nem áll távol tőle a gondolat.

Mérhetetlenül hálás vagyok minden egyes oldásért, amit megtapasztalok a hozzám érkezőkkel. Minden egyes történet hihetetlenül érdekes és minden aprócskának vélt eredmény sokat számít az egyén és rajta keresztül a társadalom életében is. Jelentkezem még válogatott sztorikkal!

Mészáros-Papp Katalin