BlogÉletmódÖnbeteljesítő jóslat

Önbeteljesítő jóslat

önbeteljesítő jóslat

Önbeteljesítő jóslat

Hónapok óta ez a kifejezés jár a fejemben, mióta számos szakértője lett a vírusnak, lefolyásának előrejelzésében talán annyi meglátás született, ahányan élünk a bolygón. Olyan emberek is vészharangokat kongatnak, vetítenek előre negatív képeket, osztanak meg rész- vagy téves információt, formálnak véleményt erős érzelmi töltettel, akiknek pontosan kellene tudni, miként hat mindez az elmére, a tudatalattira, majd szorosan ezt követően a testre.

Az önbeteljesítő jóslat olyan kijelentés, amit vagy mi vagy a környezetünkben lévő személy tett (akár családtag vagy köztiszteletnek örvendő személy pl. orvos, terapeuta, látó stb.) és ez önálló életet kezd élni. Mivel nem képes a figyelmünkön kívül kerülni, így lassan beteljesedik. Akár tetszik, akár nem. Lehet menekülni, felesleges. Próbálj meg nem gondolni egy rózsaszín elefántra. Sikerült? Valószínűleg nem. Szaknyelven ezt a gondolatelnyomás paradox hatásának hívják. Így fogalmazta meg kedves kolléganőm ezt a fajta mechanizmust.  Miért káros?

A jóslat mások által feltételezett vagy önmagunk által meghatározott korlátokon belüli életteret biztosít, ezek meghaladására “képtelenek vagyunk”, vagy az elvárások szerinti negatív eseményeket valósággá alakítjuk. Egy ideig próbáljuk elfelejteni a jóslatot, de mivel a tudatalattinkban lévő félelem kapcsolódik hozzá, kizárólag a feldolgozása segíthet, a szembeszállás vagy az elnyomás (“Ha nem nézek szembe a problémával, akkor nincs” vagy “Ez csak egy ostoba kijelentés volt, nincs jelentősége” monológok) a megvalósulás esélyét növeli.

 

önbeteljesítő jóslat

Az önbeteljesítő jóslatok nem egyenlőek azzal, hogy valaki fél valamitől. Több vendégem mesélt már arról, hogy félt valamitől, de beszélt róla a barátjával, társával, valakivel és az nem vált valóra később.  A kulcs a tudatalattiban van. Ha a gondolatokban elhintett negatív esemény a tudatalattiban félelemmel találkozik, akkor is valóra válik, kivetül a mindennapokba, ha a gondolatainkban az a félelem nincs is jelen, például a bagatellizálás vagy elnyomás miatt.

“Ha meg akarjuk ismerni tudatalatti elvárásainkat, elég ha megnézzük, milyen életet élünk jelenleg és egyaránt megvizsgáljuk annak kellemes, illetve kellemetlen tényezőit is. Jelenlegi problémáink feltárják negatív elvásárainkat, jelenlegi áldásaink pedig a pozitívakat. ” Írja Dan Millman.

 A pandémia idején a negatív elvárás, hogy biztosan megbetegszem, illetve már jó lenne, ha túllennék rajta stb. Általánosságában pedig betegségeknél ide vezethetnek a betegségkhez kapcsolódó sztereotípiák, az orvosok, kezelők, családtagok és barátok megnyilvánulásai pozitív és negatív irányban is elmozdíthatják a gyógyulást.

Hogyan alakíthatók át a negatív elvárások?

A kineziológiában erre érzelmi és egyéb stresszoldó technikákat használunk. Nem elég sokszor elmondani magunknak valamit megerősítő mondatként, bár kiegészítésként kétségtelenül szükséges. Ugyanakkor, ha a tudatalatti blokkot nem oldjuk fel és recitálunk valamilyen pozitív elvárást, a blokk még nagyobb erővel hívhatja fel magára a figyelmet és hirtelen még nagyobb nehézség közepén érezhetjük magunkat. Ezért nagyon fontos olyan módszer alkalmazása, amely mélyebb szinteken, tudatalattiban és akár még a testben tárolt blokkokat is feltárja és feloldja. Nagyon fontos minden olyan ellenérzés és blokk eltávolítása, amely akadályozhatja a célunk elérését és minél több érzékszervvel feltölteni a vizualizációnkat a jövőbeli valóságunkról. Az erős érzelmekkel feltöltött új képek a tudatalattiban eltárolva már az új kép szerinti kivetítést teszik lehetővé, a valóságunk tehát a jó érzésekkel létrejött képek alapján formálódhat.

 

 

Akkor, amikor tekintélyszemélyekként kezelt emberek véleményét a saját félelmeinkkel, statisztikai adatokkal, emberek szenvedésének érzelmeivel feltöltve megosztunk másokkal, egy erőteljesen lefelé húzó spirált indítunk be az azt olvasók, hallgatók, nézők tudatalattijában. A pozitív üzenetek, pozitív érzelmekkel való megtöltése (sikerélmények, felépülések, nagy tanulások, felismerések, megértések) felfelé ívelő spirált válthatnak ki. A XX-XXI. század tudománya már erőteljesen alátámasztja ezeket a téziseket, amelyek bemutatják, hogyan hat az elme a test kémiai folyamataira, a viselkedésre, a döntésekre, ezeken át az egészségére.

 

Gondolati és érzelmi oldalról megtámogatva a test gyógyulását a siker gyorsabban jöhet! 

 

Mészáros-Papp Katalin

 

 

Hozzászólás küldése

error: A tartalom védett!!