A férfiasság jele az arrogancia?

A férfiasság jele az arrogancia?

A, B és C Úr esete a tudatosság útján

Párkapcsolati témában változatos történetekkel ismerkedhetek meg napról-napra. A héten két nagyon kontrasztos férfi életfelfogással találkoztam.

“A” Úr, aki rendben van és nincs szüksége személyiségének fejlődésére

“A” Úr nem a vendégem, a párja mesélt róla. “A” Úr elképzelése szerint az arrogancia, a trágárság, a düh levezetése a másikon teljesen természetes, még akkor is, ha munkahelyi feszültség levezetésének tárgya élete párja. Sőt, nemhogy természetes, de szerinte minden férfi ilyen, aki nem így viselkedik az meleg.

Több oknál fogva sem lett volna szerencsés győzködni arról kedves hölgy vendégemet, hogy ez mennyire nem így van, illetve, mennyire nincs ez rendjén. Nem akartam ráhúzni a meglátásaimat, csak annyit mondtam, érdemes lenne körülnézni neki is és “A” Úrnak is, hogy milyen sokan nem így élnek és milyen sok egyén (férfi és nő is) illetve pár igyekszik már azon, hogy élete vagy közös életük több legyen puszta megszokásnál, játszmánál. Az együttélés szó sztereotípiákkal tűzdelt hátulütőinek mentesítésén, új minták kialakításán dolgoznak.

“A” Úréhoz hasonló egy-egy ilyen kijelentésnél számos vészcsengő kezd egyszerre jelezni bennem:

• az arrogancia normális, sőt férfias.
• ahogy én viselkedek az rendben van, neked kellene megváltoznod és elfogadnod engem.
• mindenki ezt csinálja – általánosítás.
• aki nem ilyen, az rossz, gyenge, ostoba, meleg stb.

A vészcsengők csengenek, a zászlók lengenek, a szirénák szólnak, a hölgy mégis fontolgatja az együttélést ezzel a férfival. Miért? Valószinű, hogy nincs tisztában a saját értékességével és azzal, hogy ez – még ha gyakori is a mai társadalomban -, nem kell hogy normális és megengedett legyen! Nem vagy boxzsák, amin le lehet vezetni a feszültséget, vagy mikrofon, hogy abba ordítsanak.

Amíg “A” Úr úgy gondolja, hogy a viselkedése rendben van, addig nem sok mindent lehet vele tenni. Segíteni annak lehet, aki felismeri és elismeri, hogy ezen változtatni kell és együtt is működik a segítővel. Párja oldaláról megközelítve a saját értékességének érzése rendbetétele a cél, amely a határai meghúzásának elengedhetetlen alapja. “A” Úr addig viselkedhet így, amíg van valaki, akivel megteheti. Amint “A” Úr figyelmeztetést kap, hogy a viselkedése nemhogy nem férfias, hanem megengedhetetlen, akkor talán elindul afelé, hogy ezen változtatnia kell.

“B” Úr, aki úgy gondolja, fel kell dolgoznia a családban cipelt terheket

Rögtön másnap érkezett hozzám “B” Úr. Annyira meglepődtem a felismerésein, de fel is csillant bennem a hatalmas kontraszt adta fény, hogy igen, ilyen egy tudatos, gyakorló férfi. “B” Úr a családjából hozott traumáin szeretett volna dolgozni, bár az életét eddig nagyon szépen felépítette, csodás családja van, komoly   munkája, mégis arra gondolt, megnézné, hogyan hatnak rá a családi történések. Hatnak, bizony hatnak. Bár kedves, nyitott, intelligens embernek ismerhetjük meg, a valódi érzelmei elzártak, azok pedig mélyen dolgoznak a tudatalattiban és a testben, ami a kor előrehaladtával számos megbetegedésre adhat okot. Feszültségét inkább önmagában vagy sportban igyekszik levezetni, azokkal sem a párját, sem a gyermekeit nem szeretné nyomasztani.

Az első alkalom után felismerte, hogy milyen aprócska nézeteltérések okozhatnak feszültséget a családjában és hihetetlen gyorsan neki is állt annak, hogy a feszültséghalmozás helyett a helyzetek tisztázását válassza! Miért fontos ez az adott helyzetben promt? Mert amikor valamit nem értünk pontosan, még feszültség nélkül tisztázhatjuk a másikkal, hogy mire gondolt ő és mit okozott bennem. A feszültség így nem fog felhalmozódni, hanem a probléma a helyén és időben kezelhető. Nem a szőnyeg alatt gyűlik a kupac, nem a munkahelyi feszültséggel hatványozott atombomba robban rá a társunkra, mint “A” Úr esetében, hanem a nézetek eltérésének, a helyzet megélésének különbözősége kerül tisztázásra két felnőtt ember között. Megbetegedéseket sem fog okozni “B” Úrban a felhalmozott méreganyag.

“B” Úr automatikus megfigyelése volt az is, hogy  a sokféle együtt megélt élethelyzetnek köszönhetően milyen nagyszerű lehetőség a párkapcsolat a gyakorlásra. Hihetetlen megfigyeléseket végzett önmagán (többször a párja volt a finom kis hang a háttérben), amelyek során rájött, hogy van AZ A BIZONYOS DÖNTÉSI PONT. Az a bizonyos döntési pont, ahol eldöntöm, hogy egy adot helyzet miatt felhúzom magam – ezáltal mérgezve magam és a környezetem, vagy keresek más megoldást és elengedem a haraghoz való jogomat.

“B” Úr gyakorló. Harmóniára törekszik önmagával, amit a családja, kollégái és környezete előnyére is szeretne fordítani. “B” Úr rengeteg nehézségét tudná felsorolni önmagával szemben, de inkább azt választotta, hogy feldolgozza az ezek hátterében álló mechanizmusokat.

 

A történetem terveim szerint itt véget is ért volna. De ekkor jött “C” Úr!

Hátradőlve ízlelgettem eper ízű fagylaltomat a cukrászda árnyékos teraszán. Kicsit sok volt a séta és jól esett megpihenni, bár az egész nap meglehetősen kellemesre sikeredett. A gyerekek is nyugiban ülve örömködtek a tölcsérjük, tálkájuk felett, eljött a néhány perces lazítás ideje. A terasz nem volt túl nagy, az asztalok közel álltak egymáshoz, ennek köszönhetően “C” Úr monológjára felkaptam a fejem, hiszen minden nap beszélek kommunikációs technikákról és általuk be nem indított játszmákról a vendégeimmel, ami az ő témája is volt a partnerével. Először azt gondoltam, hogy csak a mondatfoszlányok miatt zavaros kissé “C” Úr mondandója. Épp a mellette ülő hölgyet vonta kérdőre, hogy felismerte-e, milyen játszmába ment bele a kommunikációjra révén, mi volt a kiváltó ok és mit kellett volna esetleg máshogyan fogalmaznia. Ezzel ugye első hangzásra nincs is nagy gond? Akár azt gondolhatnánk, hogy “C” Úr felelősségteljes gyakorló, aki épp segíti élete párját abban, hogy következőre bátran vállalja csak fel önmagát, de olyan kommunikációs technikával, ami nem indít be játszmát közöttük. Gyorsan lekapcsoltam a megfigyelő berendezéseimet, hogy még véletlenül se halljak többet a beszélgetésből. Végigkóstoltuk inkább egymás fagyiját, megállapítottuk a fagylalt vizes minőségét, beszélgettünk a nap eseményeiről, mosdóba invitáltam gyermekeimet. Ez kb. negyed óra lehetett. Már épp szedelőszködtünk, amikor még mindig az csapta meg a fülem, hogy “Na de akkor most nézd meg szépen, mi az, ami ezt kiváltotta és hogyan hoztad létre a játszmát?” Akaratlanul is ránéztem a hölgyre, akinek az arcán már megjelent a “mi a fenét keresek itt?” kifejezés és remélhetőleg utoljára engedte bele magát ilyen helyzetbe. Szívem szerint szóltam volna neki, hogy ne egye tovább az ételét, mert a mondandóval együtt az is megfekszi a gyomrát és tuti, hogy hányni fog. De ugye felelősségteljességem tudatában fontos, hogy engedjem másoknak megélni a saját tapasztalásaikat. Így aztán csak jó nagy adag megértést és virtuális ölelést küldtem a hölgynek.

“C” Úr minden bizonnyal nem kevés könyvet olvasott el, vagy akár előadást hallgatott meg a játszmákról, az asszertivitásról és a kommunikációs technikákról. Elméleti tudásának köszönhetően királyi pozícióba helyezve magát rögtön neki is állt uralkodni a helyzeten. Na nem uralni, megoldani vagy fellazítani, hanem uralkodni. Látszott is rajta, hogy nem a teraszon van, nem egy csinos fiatal hölggyel, hanem a fejében kotorássza az aktuálisan előhívható bölcsességeket, mindösszesen azért, hogy királyi státusza megmaradjon, miközben sokatmondóan kevergette italát.

Három különböző történet gyűlt össze bennem.

“A” Úr, aki tökéletesen rendben érzi magát önmagával, átlagosnak és normálisnak találja a párjára zúdított dühkitöréseit és arroganciáját. Úgy gondolja, vele nincs probléma, nincs is min dolgoznia.

“B” Úr, aki a külső szemlélő által tökéletes harmóniában él önmagával, a családjával, barátaival és munkájával. Társadalmilag elismert, intelligens, jól szituált. Belső ellentmondásai hatására, illetve ismerve a gyermekkorában megélt eseményeket mégis úgy dönt, hogy van min változtatnia (elsődlegesen a környezete, gyermekei érdekében) és szeretné megelőzni a családjában ismétlődő élethelyzeteket, betegségeket. Némi rásegítéssel a hihetetlenül erős hajlandósága miatt “B” Úr tudatossága fénysebességgel növekszik,  ami azonnal megmutatkozik az önmagával és környezetével való kapcsolatban, új példát mutatva ezáltal nemcsak a férfi társadalom számára, hiszen a női értékesség növelésének férfiakon múló felelőssége/lehetősége is azonnal megmutatkozik.

 

“C” Úr, aki felszedett már valamennyi elméleti tudást, de gyakorlati megtapasztalása a zéróhoz konvergál. Királyi státuszának megőrzése fontosabb, mint a valódi felismerések megengedése, akár az öröm megélése abban a helyzetben. Persze, érthető, hiszen a valódi személyiségfejlesztés megdolgozza a lelket és olykor fel kell ismernünk saját tévedéseinket, feldolgozandó témáinkat, felelősségünket az életünk iránt, vagy épp azt, hogy semmi mást nem tehetünk, csak határokat húzhatunk.

 

Minden bizonnyal lehetne még D, E, F és számtalan példát előhozni. Már ez a három minta is megadhatja ugyanakkor a választás lehetőségét.

Kedves Urak! Melyik mintát követnék szívesen? Melyik utat járják most?

Kedves Hölgyek! Melyik mintával élnének együtt szívesen? Melyik mintát engedik meg maguknak?

Őszintén érdemes ezekre a kérdésekre választ adni és a saját oldalunkat rendbe tenni a másik okolása helyett. Pusztán a saját és a környezetünk jól-léte érdekében.

 

Mészáros-Papp Katalin