“Jaaa, meg az a sok stressz” – A stressz és az életkor
Volt egy osztálytársam a középiskolában. Minden egyes alkalommal, amikor “kiakadtunk” valamin az iskolával kapcsolatban, egyetlen velős, felháborodott mondatot szúrt közbe teljes átéléssel: “Jaaa, meg az a sok stressz!!!” (S.T.) Egy idő után maga ez a mondat lett az, amin hatalmasakat nevettünk – nevettünk, feszültséget oldottunk. Kicsit viccesnek tűnt, hogy középiskolásan mit tudhatunk mi a stresszről.
Ma egy 10 éves kislány járt nálam. Már egyáltalán nem találom viccesnek, amit a stressz okoz az életében. Rágja a körmét, minimálisan tikkel, szinte folyamatosan fáj, feszül a hasa és retteg a matekóráktól. Hasonló korú kisfiú az egész naptól az iskolában. Hat éves óvodás kisfiú már az óvodában is, hiszen a különböző szereplések során olyan komoly az elvárás, amelynek a nyomását nem tudja elviselni.
De vajon ez már az alsó életkor, ahol feszültséget élnek át a gyermekek?
Sajnos nem. Attól függetlenül, hogy a gyermek pici, vagy akár még magzati korban van, a feszültséget, ami körülveszi, átérzi. Amit átérez és nem kerül feloldásra, az pedig be is épül a hitrendszerébe, amely a későbbiekben a viselkedési formáit meghatározza. Milyen hatással van ez a gyermekre? Az erőteljes félelmek testi és pszichés tünetekhez vezetnek, mint például a hasfájás, körömrágás, bepisilés, túlzott érzékenység, félelem az új helyzetektől.
A korai tanulási folyamatok (mászás, járás elsajátítása) során megélt stressz később tanulási problémákat is okozhat. A stressz feloldásra vár a testben, és a fentiekben leírt, de még számtalan különböző formában jelzi is ezt. Így van ez akkor is, ha nem emlékszünk rá, mi történt velünk. Sok esetben visszamentünk már iskolás, óvodás, sőt, magzati korba is, hogy feltárjuk ezeket a számunkra traumás eseményeket. A kineziológiában alkalmazott korregresszió, az időben való visszamenetel nem jár tudatmódosulással, nincs szükség hipnózisra, az izomtesztelés lehetővé teszi a stressz korának megállapítását.
A szülők többsége mindent megtenne azért, hogy gyermekét támogassa, megnyugtassa, de nem tudja, mi az alap probléma, vagy nem találja a megoldást az adott helyzetre. Előfordul, hogy a pedagógus stresszeli a gyermeket, előfordul, hogy a szülő, és az is előfordul, hogy mindkettő, mint ahogy az is, hogy egyikük sem, a stressz ok rajtuk kívül áll (másik gyermek, más családtag stb.). Mindenféle helyzettel találkozhatunk, de mi erre a megoldás? Kit kell hibáztatni? Azt gondolom, aki károsan hat a gyermekre, egyszerűen nem tud máshogy viselkedni és az, hogy hibáztatjuk, csak tovább ront a helyzeten!
Kezdjük itt a szemléletváltást! A hibás keresésével nem megyünk semmire! Nézzük meg inkább, mi a megoldás!
A fenti példák mindegyikében először a már meglévő stresszt dolgoztuk ki a gyermekekből különböző korrekciós technikákkal. Majd olyan módszereket tanultak meg, amelyek rendszeres gyakorlása mellett a gyermekek saját maguk fenn tudnak tartani egy feszültség-mentes állapotot, fel tudnak készülni a tanulásra, a nehéz élethelyzeteikre (dolgozat, vizsga, verseny stb.), eszközöket kaptak félelmeik, szorongásuk elengedésére.
A stressz fontos hajtóereje az életünknek, elkerülni nem lehet és nem is tanácsos! A cél tehát, hogy a gyerekek nehéz élethelyzetüket megtanulják úgy kezelni, hogy közben megerősödnek és olyan módszereket kapnak, amelyek alkalmasak a nehézségeik kezelésére.
A megoldás persze ugyanez felnőttek esetében is, csak a “rutin, meg az évek” – és ebből is leginkább az évek, amelyek kicsit hosszabbá tehetik a stresszoldási folyamatot. Érdemes tehát mielőbb elkezdeni!
