Számít a visszajelzés!

Számít a visszajelzés!

A mosoly is ragadós…

 

 

 

Az egyik nagyon kedves hölgy vendégem a beszélgetésünk során a külsejét bírálta erőteljesen. Több éven át időnként összefutottunk az utcán, bár nem ismertük egymást személyesen, mégis mindig felfigyeltem rá! Feltűnő jelenség volt a mindig nőies és stílusos öltözete miatt. Persze, szedett fel pár kilót az évek során, de a kisugárzása ezt teljesen ellensúlyozta. Hogy mit gondol magáról és mit okoz ez benne, az érzelmeiben, meglepett.

– Milyen érdekes, hogy ilyennek látod magad! Mindig azt gondoltam, milyen stílusos és üde vagy! Jó volt rád nézni az utcán! – feleltem erre.

– Köszi, mondhattad volna. – válaszolta

– Őszintén! Úgy, hogy nem is ismerlek, mit gondoltál volna, hogyha odamegyek és azt mondom, hogy jól nézel ki?

– Azt nem tudom, de milyen jó lenne tudni, hogy mások pozitívan látnak.

 

Ezen nagyon elgondolkodtam. Valóban, milyen sokat adna neki, ha tudná, hogy szépnek, stílusosnak tartják, hogy nem a fölös kilóit és a betegségét veszik észre benne. Jobban érezné magát a bőrében, magabiztosabb lenne, értékesebb, boldogabb. Talán egészséges is.

Részben azt gondolom, hogy ezt magában kell kialakítani az embernek, stabilnak lenni az énképében és az értékességében, akkor nem várja kintről a visszaigazolást, nem függ mások visszajelzésétől.

Ugyanakkor az is bennem van, mennyivel könnyebb lenne, ha pozitív visszajelzéseket adnánk egymásnak arról, hogyan látjuk egymást. Mennyi félreértést és feszültséget spórolhatnánk meg, ha őszintén és tapintatosan elmondanánk a másiknak, hogy mit érzünk vele kapcsolatban. Segítene tisztázni, hogy milyen a kapcsolat közöttünk, fontos üzeneteket adhatnánk át egymásnak. Számos lehetőséget szalaszthatunk el azáltal, hogy nem tudunk, merünk megfelelően kapcsolódni egymással.

Talán mélyebb, őszintébb kapcsolatokat eredményezne, de egyben kihívásokkal is járna. Mert ugye felmerül a kérdés, hogy miért csak pozitív véleményt adjunk? Miért nem szólunk, ha bajunk van a másikkal? Ha mindenki teljesen őszinte lenne, az könnyen fájdalmas pillanatokat szülhetne, főleg akkor, ha a nézeteink, érzéseink nem egyeznek, vagy ha nem találunk megfelelő módot arra, hogy ezeket tapintatosan közöljük. A túlzott őszinteség néha terhelő is lehet, főleg, ha nem tudjuk, hogyan kezeljük a másik érzéseit megfelelően. A legnagyobb kihívás talán az lenne, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt az őszinteség és a másik érzéseinek tiszteletben tartása között.

Ha a kommunikációt sikerülne jól alkalmazni, valószínűleg a kapcsolataink mélyebbé és tartósabbá válhatnának.

Ha képesek lennénk őszintén és tapintatosan közölni, valóban sokkal könnyebben átadhatnánk egymásnak a fontos üzeneteket, és elkerülhetnénk a felesleges félreértéseket. A feszültség és a titkolózás sokszor gátolja az őszinte kommunikációt. Az emberek félnek attól, hogy megbántják a másikat, vagy hogy nem találják meg a megfelelő szavakat.

 

Ha mindenki elég bátor lenne ahhoz, hogy kimondja, amit érez, és közben figyelne arra, hogyan mondja el, sokkal kevésbé éreznénk magunkat összezavarodva a kapcsolatokban. A nyílt és őszinte beszélgetések segítenek abban, hogy jobban megértsük egymást, és könnyebben tudjunk közös megoldásokat találni a problémákra.

Ráadásul azzal, hogy nem kell titkolózni, sokkal kevesebb energia menne el arra, hogy elrejtsük az érzéseinket, és több energiát tudnánk fordítani a valódi, értékes kapcsolatok építésére.

Persze ehhez mindkét fél részéről nyitottság és tapintat szükséges. Lehet, hogy nem mindig könnyű, de sokkal tisztább és felszabadítóbb lenne az élet, ha meg tudnánk osztani egymással, amit igazán érzünk.

Gyakran amiatt nem azt mondjuk, amit gondolunk, mert azt próbáljuk kitalálni, hogyan fogad el minket a másik, mivel felelünk meg neki. Emögött  a nem megfelelő önbecsülés rejlik, nem merjük felvállalni a gondolatainkat, mert azt gondoljuk, az nem fontos, vagy nem helyénvaló.

Ahhoz, hogy másokkal őszinték legyünk, először magunkat kell jobban megértenünk.

 

Ha tudjuk, hogy mi okozza a rossz érzéseinket, könnyebben találhatunk módot arra, hogy ezt tiszteletteljesen kifejezzük.

Az önreflexió segíthet abban, hogy ne a pillanatnyi impulzusok vagy érzelmi töltetek irányítsák a kommunikációnkat, hanem a mélyebb, átgondolt érzések. Érdemes arra is figyelni, hogy mi az, ami bennünk van, és mi az, ami a másik viselkedéséből fakad – ez segíthet abban, hogy ne a másikat hibáztassuk, hanem saját magunkat is jobban megértsük.

Az érzéseink tudatosítása és őszinte kifejezése időnként nem könnyű, de ha képesek vagyunk arra, hogy nyitottan és önreflexióval közelítsük meg a dolgokat, az hatalmas változásokat hozhat mind a személyes fejlődésünkben, mind a kapcsolatainkban.

 

A hitrendszeri blokkok oldása egy rendkívül fontos lépés, amikor az érzéseinket és a kommunikációt vizsgáljuk.

A hitrendszereink azok a mélyen gyökerező meggyőződések és elvárások, amelyek befolyásolják, hogyan látjuk önmagunkat, másokat és a világot. Ezek a blokkok gyakran a múlt tapasztalatai, családi minták, társadalmi elvárások vagy személyes traumák eredményeként alakulnak ki, és nagy hatással vannak arra, hogyan reagálunk a különböző helyzetekben.

A hitrendszeri blokkok oldása lehetőséget ad arra, hogy szabadabban kifejezhessük az érzéseinket, mert amikor elengedjük a félelmeket és a korlátozó hiedelmeket, kevesebb akadály áll a valódi önkifejezésünk útjában. Sokszor azért nem merünk őszintén beszélni, mert attól tartunk, hogy elutasítanak minket, vagy hogy nem vagyunk elég jók, vagy hogy valamit „rosszul” érzünk. A hitrendszerek feloldása segíthet abban, hogy ne ragadjunk bele ezekbe a félelmekbe, és bátrabban, őszintébben fejezzük ki magunkat.

 

Megoldásokról olvashatsz itt:

Hitrendszeri blokkok oldása kineziológiával

 

és itt:

 

Egyéni intenzív program a reakciómentes, megfelelő válaszra kész, asszertív szemlélethez

 

Az online változatról pedig itt.

 

Mészáros-Papp Katalin