Csapatjáték, kispad nélkül!
Erősödő félelmek, szorongás, pánik. Ezek a legfőbb tünetek, amikkel a vendégeim érkeznek ezekben a hetekben. A vírus már nem távoli, ismeretlen embereket fertőz és visz magával, hanem a rokonokat, ismerősöket, családtagokat. Mi a felelősségteljes teendő ebben az időszakban?
Néhány évvel ezelőtt egy nagyon kedves ismerősömmel tréninget tartottunk, amelynek témája főként a viselkedésünk mögött rejlő okok megértése volt, illetve annak hatását vizsgáltuk a testi és mentális egészségünkre, emberi kapcsolatainkra vonatkoztatva. A kedves ismerős, nevezzük Attilának, évek óta egészségügyi szakoktatóként dolgozik és több éves gyakorlati tapasztalata van mentőápolóként. Az elmúlt egy évben gyakran eszembe jutnak a gondolatai, amiket a pánikkal kapcsolatosan osztott meg a résztvevőkkel ezen a tréningen.
A pánik mögött a félelem rejtőzik, amely erőteljes testi tüneteket okoz, sokszor mellkasszorítás, fulladásérzet formájában jelentkezik. Teljesen olyan, mint amikor fizikális baj van. A helyszínre érkezve a mentős a tünetekre figyel, feladata a beteg mielőbbi ellátása és kórházba juttatása. A kórházi vizsgálatok során derül ki az, hogy szervi probléma nincs, a testi tünetek mögött érzelmi okok keresendők. A kórházi ellátás ugyanakkor nem erre rendezkedett be, az ápolók, orvosok a test stabilizálására, a fizikális tünetek kezelésére kaptak képzést, nem várható el tőlük a mentális ápolás, az egy külön szakterület. Az erőteljes fizikális tünetek mögötti érzelmek feldolgozása tehát a feladat, hogy a heves tünetek ne térjenek vissza, vagy ne vezessenek valóban fizikális károsodáshoz. De a beteg már ott van, fekszik a kórházban, rémült, rémült az egész család.
Mit lehet tenni? Ekkor sem késő még mentális területen segítséget igénybe venni! Sőt, itt már kifejezetten ajánlott. A kulcs ugyanakkor a prevenció! Amikor a félelem testi tüneteket produkál vagy valóban fizikális probléma is adódik, már meglehetősen nehéz a mentális egészségre odafigyelni. Ezek tehát a kórházi ellátás oldaláról jövő meglátások.
Számos esetben találkozom azzal, hogy olyan sztereotípia indul el a vendégeimben, hogy ha megkap egy betegséget, már örökre ezzel kell élnie, retteg, betegségtudattal él, azzal azonosítja magát, prognosztizálja az állapotának rosszabbodását, gyakran még a halált is. Mindez megelőzhető lenne vagy jelentősen jobb életminőséget biztosíthatna, ha kiemelt figyelmet fordítanánk a fizikális és mentális állóképességünkre. El sem kellene jutni fizikális tünetekig, ha megtanulnánk az érzelmek helyes kezelését és kommunikációját. Amikor pedig valóban betegséggel kell szembe nézni, azt határozottan jobban kezelhetnénk. Elsődlegesen például, hogy nem kizárólag az orvostól várnánk a gyógyulást, hanem tennénk valamit a saját jól-létünkért. Fizikálisan, mentálisan, felelősségteljesen.
Miért jutottak eszembe Attila gondolatai?
Az elmúlt hetekben sorozatosan érkeznek hozzám azok a vendégek, akik fizikális tünetekre panaszkodnak, mert kezd eluralkodni rajtuk a félelem.
Folyamatosan változó információáradat,
tisztázatlan kérdések,
ész nélkül, haragból, mi több, gyűlöletből megosztott, átgondolatlan vélemények,
hangos igazságpuffogtatások,
kötözködések, sorolhatnám.
Az egyikük az egyik fajta véleménytől kap szívtájéki szorítást, a másiknak a másikfajta véleménytől zsibbad a keze, a harmadik a sokadik „bölcsességtől” fullad. Néhány stresszoldó technikát követően a tünetek teljesen megszűnnek…
Nincs olyan dolog úgy tűnik, ami mindenkinek jó lenne. Képtelenség bármit jól csinálni, mindig van ellenvélemény. Nem azért, mert kellene, csak azért, hogy legyen! Mert az embernek joga van a véleményéhez, joga van azt elő is adni. De joga van hallgatni is!
Meggondolatlanul fröcsög a száj, csak azért, hogy tulajdonosa a saját feszültségét kiárassza a világba. Eszébe nem jut, mit okoz ezzel másokban, sokakban!
Szorongást okoz!
Pánikot okoz!
A beteg ember az erősödő félelmek miatt még jobban szenved, netalán kizárja a gyógyulása lehetőségét!
Mit lehet tenni?
Felelősséget vállalni a gondolatokért is, nemhogy a kimondott szavakért!
Ha a félelmekkel találkozol és a szorongás erősödik benned, meg kell tanulnod azt kezelni, meghúzni a határaidat és függetleníteni magad mások véleményétől, félelmétől, frusztrációjától stb… Ma már kifejezetten trendi tudatossá válni, számos módszer közül választhatsz, ami segít a félelmek feldolgozásában.
Ha nem realizálódott benned az, hogy félsz, mégis azt veszed észre, hogy feszültebb vagy, dühösebbek a megnyilvánulásaid, gyakran ütközöl véleménykülönbségbe, veszekedésbe, érdemes megnézned azt, mi áll a megnyilvánulások hátterében.
Egy nagyon kedves hölggyel beszélgettem és elmondta, hogy már annyira elege van abból, hogy csak a vírusról lehet beszélni az emberekkel… és mondta, mondta, mondta, mi baja ezzel. Először egy poént vetettem be, hogy milyen jó, hogy végre nem csak az időjárásról beszélgetnek az emberek. De nem hatott. Így egyenesebben javasoltam, hogy akkor beszéljünk mi másról. El is mondtam neki a taktikámat, hogy ha valaminek nem akarok teret adni, arról nem beszélek másoknak. Mondhatnak nekem félelmetes dolgokat, nem adom tovább.
Ahol a figyelem, ott az energia. Tegyük át máshová.
Ez nem egyenlő a struccpolitikával! A helyzetet ismerem, tájékozott vagyok, amennyire lehet és feltétlenül szükséges. De nem adok teret az uszító, félelemmel, mi több rettegéssel teli agymenésnek.
Vannak dolgok, amikre nem tudok hatással lenni. Nem vagyok a miniszterelnök barátja, tanácsadója, nem irányíthatom a mindennapi politikát, a meghozott intézkedéseket, az orvosi meglátásokat, más emberek életét, választását. Kizárólag a sajátomat! Az pedig időnként abból áll, hogy elfogadom, ami van. Nem harcolok, nem szállok vele szembe, mert annak semmi értelme nincs, csak magamat károsítom! Elfogadom! De ettől még nem biztos, hogy tetszik! Amint az elfogadás megszületik, meg tudom nézni azt, hogy mit tehetek én azért, hogy számomra és a környezetem számára jobb legyen! Ha már valóban semmit sem tehetek, akkor azt nézem meg, mit tanulhatok belőle, mert akkor sem volt hiábavaló a nehézség.
Amikor valaki rád akarja húzni a félelmét, nem kell engedned. Ha félsz, nézd meg, mi a félelem valódi oka? Tényleg attól félsz, amit most előre vetítettek neked? Vagy régmúlt esemény(eke)t idézett fel benned? A jelen időszak félelmei és bizonytalanságai olyan traumákat hozhatnak elő belőlünk, amely visszavezethető egészen a fogantatásunkig, vagy még tovább megy és a felmenőink által megélt, genetikusan hozott viselkedési mintákat indítja el bennünk. Gondoljunk csak bele, mögöttünk van 2 világháború, kitelepítések, betelepítések, kommunizmus, kényszerházasságok, az elnyomás számos formája. A jelen tünetei gyakran a régmúlt traumákra hívják fel a figyelmet. Bővebben a generációs ügyekről itt olvashatsz: A fedősztori
Ezek a régmúlt félelmek most előtörhetnek a nehézség közepette, ugyanakkor felismerve és feloldva ezeket elkerülhetjük azt, hogy komolyabb tüneteket produkáljanak az életünkben.
A félelmek feldolgozására ma már igazán kiváló módszerek állnak a rendelkezésünkre. A társadalom egyre nyitottabb arra, hogy ezeket a módszereket igénybe vegye, és mondjuk úgy, egészen más szemüvegen át nézze az életét. Ehhez egyetlen kulcsfogalomra van szükség: felelősségvállalásra. Kineziológiai gyakorlatokkal megismerkedhetsz a honlapomon is (www.kineziologiavac.hu/megerosito-gyakorlatok), amelyek segítenek kilépni a félelemből. Ha további nehézségeket tapasztalsz, mindenképp érdemes szakemberhez fordulnod személyre szabott segítségért.
Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni a gondolatainkért, a kimondott és leírt szavakért, elsődlegesen önmagunkért, majd szorosan utána másokért. Ez egy közös gömb, ragaszkodhatsz az igazadhoz, gyűlölködhetsz, de ugyanabba a gömbbe fújod a füstöt, amiből te is friss levegőt szeretnél szívni. Gondolkozz! Gondolkozz felelősen! Tégy felelősen!
Ez most csapatjáték, kispad nélkül! A Te felelősséged is, hogy a csapatnak jó legyen!
Ugyanazzal az erővel, amivel rázúdítjuk másokra a saját frusztrációnkat, másokat emelhetnénk is! Képzeld csak el, milyen világban élhetnénk, ha a harag és félelem energiáját felelősségteljesen és tevékenyen magunk és mások hasznára fordítanánk.
Mészáros-Papp Katalin
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.