A lelkesedés lángja

Volt egyszer egy csodaszép gyertya. Formás gyertyaként született, így készítette Alkotója. Különlegessége azonban nem formájában rejlett, hanem a lángjában. Oly nagyon tetszetősnek találta a világot, mindennek örült, mindenben csodát és békességet látott. Örömében hatalmas és különösen fényes lánggal égett. Bármire is pillantott maga körül, minden lelkesedéssel töltötte el. Mivel nagyon érdekelték a jelenségek, nagyon figyelt is rájuk. Könnyedén ráhangolódott mindenre és mindenkire. Így hamar ráérzett arra is, hogy a lelkesedés nem mindenkiben akkora, mint benne. Más gyertyák kisebb lánggal vagy kevésbé fényesen égtek körülötte. Ez nem is zavarta volta a Lelkes Gyertyát, hiszen aprócska feladat lett volna a számára, hogy megmutassa nekik, hogyan lehetnek ők is fényesebbek. De a kis gyertyánknak hamarosan arra is rá kellett jönnie, hogy azok a gyertyák, akik kevésbé fényesek, nem rajonganak a lelkes gyertyák iránt! Sőt, kifejezetten zavaróak, idegesítők vagy még félelmetesek is számukra! Talán attól féltek, hogy megégeti őket? De hát ő maga volt a szeretet! Amikor szeretete erejével meg akarta mutatni a fény és nagyság érzését, ellökték maguktól. Nemcsak, hogy nem kérnek abból, hogy nagyobbak és fényesebbek legyenek, még ki is közösítik, vagy különcnek, kívülállónak titulálják.

Ők nem is akarnak nagyobb lángot!

A mi gyertyánk így egy idő után elbizonytalanodott. Azt gondolta, baj van vele és lelkesedése kezdett ritkábban előbukkanni. Persze nem tudott kibújni a bőréből, időről időre csak fellobbant a lángja és az új helyzetekben ismét fényesen és nagy lánggal ragyogott. De mindig jött egy kevésbé fényes darab, aki fújt rajta egyet, időként már épphogy csak pislákolt szegény. Lelkes Gyertyánk sokat próbálkozott, míg egyszer azt gondolta, nem érdemes már annyira égnie, ha olyan sokan nézik őt kívülállónak. Levette hát a fényét és visszahúzódott, már csak nagy ritkán pislákolt. Ha újra kicsit meglobbant, újra visszafújták. Kezdett biztossá válni abban, hogy vele van a baj.

  

Ekkor érdekes dolog történt: volt, aki számon kérte, hogy miért nem fényes.

De hát, eddig lángoltam, ragyogtam, elfújtatok! Most meg azt kérdezitek, miért nem teszem?

Ekkor úgy döntött, hogy a maga módján lángol tovább. Aki kér belőle, az nézheti, aki nem, attól pedig eltakarja a fényét. Jöttek is olyanok, akik felismerték lelkesedését és tudni akarták, hogy csinálja.

A mi gyertyánk közben figyelte a többi gyertyát. Végre látott olyanokat, akik hasonlóan lelkesen ragyogtak. De látta küzdelmüket. Nézte, hogy fújja más lelkes gyertyák gyönyörű lángját is a félelem, az irigység, a butaság, a harag, az ellenségeskedés. Amelyekre ráfújtak, megremegett a lángjuk, szomorúak lettek, vagy otthagyták az ilyen helyeket! A kisfényűek között pedig egyre nőtt a közöny, a gyűlölködés.

Azt gondolták, hogy a kis fény is elég, azzal is lehet világítani. Csak a fényesebbek látták, hogy ez csak töredéke annak, ami lehetne. Ez csak pislákolás, nem ragyogás! Olyan, mint télen a nap, nem süt, csak világít. Lelkesedés nélkül minden csak középszerű!

Nézte a fényes gyertyákat és értette őket. Átment ezeken ő is. Bárcsak összeérhetne a fényük. Bár tudnák növelni a többiek ragyogását. Csak arra lenne szükség, hogy elfogadják, ők is képesek rá és nekik is jobb lenne így! Olyan életet élhetnének, amiről azt gondolják, csak a mennyek országában lehet! Vajon miért nem értik, hogy őket is úgy alkotta meg a készítőjük, hogy a legszebb fényt adta nekik?

Nem csak úgy lehetünk egyformák, ha mindenki kisebb lángon ég, hanem akkor is, ha mindenki nagyobbra vált! Persze, persze, vannak fehér, kék és rózsaszín gyertyák, vannak gömb, kocka, henger alakúak, vannak üvegbe öntött és vannak illatosított változatok is. De a láng! A láng mindegyikben lehet fényes!

Ezen elmélkedett és azon, hogy mit tehetne még? Arra jutott, hogy az Alkotó biztosan tudja, hogy lesz ez jól, rábízza a megoldást. Ő pedig lángol úgy, ahogy azt érzi. Szeretettel gondol a hasonló fényű, lelkes gyertyákra és reménykedik, hogy a lángjuk nem csökken és egyszer talán összeér. Akkor majd erősebbek lesznek, együtt. Egyre többen. Egyre több fényt lobbantanak magasabbra. Akkor már a kisebb fényűek érzik majd úgy, hogy növekedniük kell, és akkor a lelkes gyertyák örömmel segítik majd őket. Szeretettel, gyengéden és bátorítva. Sok fölösleges szenvedés tűnik majd el, mert rájönnek, hogy az ellenség csak a fejben van.

Testünk a gyertya, lelkünk a láng, a fényét az elménk korlátozza csak.

Mészáros-Papp Katalin

Fotók: pixabay, freepik

Kíváncsi vagyok a véleményedre!