Viselkedési problémák, szorongás, pszichoszomatikus tünetek

Miért viselkedik így vagy úgy a gyermek, miért szorong, miért vannak pszichoszomatikus tünetei?

 

Gyakran találkozom azzal a munkámban, a magánéletemben, bejegyzésekben és más formában, hogy a gyermekek problémái esetén keressük a felelősöket.  A témában megjelent cikkek többsége vagy a szülők vagy a pedagógusok felelősségét taglalja. A gyermek érzelmeire és azon keresztül a testi tüneteire és viselkedésére azonban számos dolog hat. Hatással van rá természetesen a szülői minta, a genetikusan hozott viselkedési mechanizmusok, az óvodai és iskolai környezet, így a pedagógusok és más gyermekek is. Nem csak az egyik, vagy a másik! Együttesen alakítjuk a gyermek személyiségét. A problémáknál azonban érdemes megnézni, hogy melyik oldal lehet zavaró hatással a gyermekre. 

 

Amint már azt egy korábbi bejegyzésemben kifejtettem, az egymásra mutogatással nem megyünk semmire. Azzal sem, ha a gyerektől várjuk el, hogy “működjön jól”.

 

 
Mi lehet akkor a megoldás?
 

A GYERMEK SZÁMÁRA AZ A LEGINKÁBB MEGTERHELŐ, VAGY KÉTSÉGBE EJTŐ, AMIKOR EGY FELNŐTT NEM VISELKEDIK FELNŐTTKÉNT.

Nem kell ahhoz testi bántalmazás, hogy egy gyermek összetörjön. A szóbeli megalázás, elbizonytalanítás, félelemkeltés vagy a törődés, figyelem hiánya éppúgy megteszi mérgező hatását a gyermekre.

 

 

A megoldás tehát végtelenül egyszerű. Nekünk felnőtteknek kell megtanulnunk olyan mintaként, felnőttként működni, amely biztonságos környezetet ad a gyermeknek.
Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, amit hajlamosak vagyunk takargatni, elnyomni, rejtegetni, vagy más módon eltussolni: nem vagyunk tökéletesek! Sem szülőként, sem pedagógusként. Ha egy gyermeknek problémája van a környezetünkben, meg kell nézni, hogy minek a hatása – lehet a gyermek feldolgozandó témája is, de lehet, hogy a körülötte lévő felnőttek a kiváltói. Akár többen is.

 

Gyermekekkel foglalkozó felnőttek esetén fontosnak tartom azt, hogy azokat a viselkedési formáinkat dolgozzuk fel, amelyekkel ártunk másoknak (természetesen magunknak is).

 

Akár szülőként, akár pedagógusként, vagy más szereplőként veszünk részt egy gyermek életében, akkor járunk el felelősségteljesen a gyermekekkel és ennek következtében akkor teszünk valamit a jövő egészséges társadalomképe érdekében, ha mi, felnőttek megtanuljuk, vagy még inkább megengedjük azt a viselkedési formát, amely építő a gyermek személyiségére, önbizalmára.
Azért pontosabb kifejezés a megengedjük, mert lényegében mindannyian képesek vagyunk rá, csak a saját megélt traumáink miatt beinduló viselkedési mechanizmusok nem teszik lehetővé, hogy ki is fejezzük. Így például a harag mögött mindig valamilyen félelem áll, valaminek az elvesztésétől való félelem, ami egy felnőttből is előtörhet  gyermekkori sérelméből adódóan.

 

Amit mérhetetlenül kétségbe ejtőnek találok a jelen társadalom gyermeknevelésében, a teljesítménykényszer. Olyan megfelelési mércéket állítunk fel a gyermekeknek, amelyeken mi felnőttek sem nagyon vagyunk képesek felül kerekedni (lásd például a pedagógusoknak is nehézséget okozó felvételi feladatok). Olyan követelményeket támasztunk a középiskolásokkal szemben, amiket korábban az egyetemistáktól vártak el. A nagyrészt hasznavehetetlen tudásanyagot nyomva a fejükbe, amelynek a beszámoltatása sok esetben irreális mennyiségben, megalázó módon történik. De már a legkisebbeknél is megtalálhatók azok az elvárások, amelyekre koránál fogva képtelen egy gyermek.  Vajon kinek a megfelelési vágya nehezedik ilyenkor a gyermekre?

 

Igen, jogos, hogy túlterheltek a pedagógusok. Igen, jogos, hogy túlterheltek a szülők. De vajon tényleg az a megoldás, hogy akkor a gyerekeket is túlterheljük? Miért nem próbáljuk meg fordítva? Tegyünk le mi terheket, forduljunk a jövő társadalma, a gyermekeink felé és csökkentsük az ő terhelésüket! Nézzük meg, mi a saját feladatunk a megoldás érdekében! Szülőként, pedagógusként, felnőttként!

 

Egyre többen vagyunk azok, akik tudatosan neveljük a gyermekeinket. Nem, nem azért, mert túlságosan féltjük őket. Azért, mert ez a mostani módszer nincs rendben és értelmetlen! A mi felelősségünk szép jövőt adni a gyermekeink kezébe.

 

 Mészáros-Papp Katalin

 

Fotók: pixabay.com

Kíváncsi vagyok a véleményedre!