Ismét ünnepelt a Varázskelléktár Program
A szerdai csoporttal is elérkeztünk az 5 alkalmas Varázskelléktár Program utolsó foglalkozásához. Amikor végére érünk valaminek, mindig érdemes egy pillanatra megállni, megbecsülni a befektetett energiánkat, büszkének lenni magunkra. Azáltal lassíthatjuk le egy picit a rohanó időt, ha olykor időt szánunk az eredményeink megünneplésére, az öröm átélésére. Erőt és önbizalmat adunk ezzel magunknak az életünk további próbatételeihez is. Épp ezért az utolsó alkalmat ebben a csoportban is rendhagyóra terveztük!
Az ott bent mesebirodalom! Bekukucskálok! |
Kata, most komolyan csak egyesével lehet bemenni??? |
Mesebirodalomban megkerestük magunkban a szépet és jót.
Majd megnéztük azt is, miért fontos, hogy másokban is megtaláljuk a jó tulajdonságokat
és hogyan lehet azt felfedezni. |
||
Az első foglalkozást egy tigrises feladattal kezdtük, most pedig tigrisüvöltéssel zártuk a programot.
A szülőkkel közösen összegeztük az eseményeket, átadtuk az emléklapokat és együtt fújtuk el utoljára a mesegyertyát.
Pihentető, szép nyári szünetet kívánunk minden gyermeknek, családnak!
Mészáros-Papp Kata