“A gyermekkel az ő szintjén kell őszintén beszélni”

“A gyermekkel az ő szintjén kell őszintén beszélni”

A cím az egyik előadás lényeges idézete a Játék a határokkal című tréningről, amelynek fő mondanivalója az volt, hogyan érhetünk el önmagunk megismerésével egészséges életet és egészséges emberi kapcsolatokat.

A határok sérülése könnyen összefüggésbe hozható a testi tünetekkel és az emberi kapcsolatokkal. Amikor ugyanis valami sérelem ér, az stresszt okoz a szervezetben, amely 7 másodperc alatt beépül a testbe és kémiai reakcióba kezd. A stressz eltárolódik a sejtmemóriában, a kémiai folyamata során a felszabaduló hormonok tartós jelenléte miatt rombolja a szervezetet. Maga a stresszt okozó helyzet viselkedési mintát alakít ki és a hasonló élethelyzetek éppúgy stresszt fognak okozni a jövőben, mint az első alkalommal tették. Tehát, hasonló helyzetekben ugyanúgy fogunk reagálni, mint akkor, amikor az első stressz ért minket – függetlenül attól, hogy a valóságban most mi zajlik! Egy hasonló helyszín, egy íz, egy tekintetirány, bármi, ami emlékeztet a stressz esetére, előidézi ugyanazt a viselkedési mintát. Ez pedig nem lesz más, mint az alarm reakció, üss vagy fuss elve. A stresszes helyzetre emlékeztető, csak hasonló esemény védekezésre vagy támadásra késztet, ami még további stresszt okoz a testben és még tovább folytatódik a kémiai folyamat!

Ha például az iskolában volt egy tanítónéni, aki frusztrált téged, a jövőben a hasonló külsejű emberek ugyanolyan frusztráló érzéseket fognak kiváltani belőled, mint gyermekként a tanítónéni.

Az első előadásban Mészáros-Papp Katalin olyan alapvető dolgokra is felhívta a figyelmet, amelyeket minden embernek érdemes megismernie és feldolgoznia. Például arra, hogyan sérültek a határok a korai gyermekkorban vagy hogy miként határozza meg a genetikánk a jelenlegi viselkedési formáinkat és ennek eredményeként az élethelyzetünket. Számos tudományos kutatás támasztja alá az érzelmek és gondolatok hatását a testünkre, az egészségi állapotunkra, mégis óriási ellenállás van még nagyon sok emberben, hogy ezzel szembe nézzen és tegyen valamit a mentális és testi egészsége érdekében.

Csak hajszolunk valamit, fogyasztjuk a stresszt, mint a cukorkát.

Két jellemző rendezési mód még mindig az általános az emberekben:

• Vagy struccpolitikát folytatnak a problémákkal kapcsolatosan, azokkal nem néznek szembe, mintha nem is léteznének.
• Vagy áthárítják a felelősséget a probléma kialakulása miatt másokat okolva, a megoldást kívülről várva.

A gyermek már a genetikában sok olyan mintát hoz, amely később alakítja a személyiségét, viselkedési mintáit – de ezt ő kapja, tőlünk! Emiatt nem okolható! A viselkedését pedig meghatározza az, hogyan élte meg az édesanya a várandósságot, hogyan zajlott a születés és milyen mintákat kapott a kisgyermekkor idején. Így tehát, mivel mindenki volt kisgyerek, nem célravezető, ha felelősöket keresünk. Ettől sokkal eredményesebb, ha feltárjuk a viselkedési mintáink alakítóit és feldolgozzuk azokat, amik problémát okoznak az életünkben!

 A betegellátásból hozott tapasztalatok és példák alátámasztották a mentális egészség és mentális prevenció fontosságát.

• A legtöbb betegség pszichés okokra vezethető vissza, az ellátásban is gyakran látható, hogy mi előzhette meg a tünetet.
• Óriási hangsúlyt kellene fektetniük az embereknek a mentális prevencióra.
• A betegek számára nagyon fontos a lelki megerősítés – erről a betegnek a saját érdekében gondoskodnia kell.
• Nem érdemes hatalmi drámákba bocsátkozni (a betegellátás során sem, hiszen az egészségügyi dolgozók is emberek és bennük is beindulnak a viselkedési minták).

A hatalmi drámák megnehezítik az együttműködést és az én nyerek te veszítesz elven csatározáshoz vezetnek! Erre semmi szükség. A nyertes-nyertes megközelítés sokkal célravezetőbb!

Kiss Attila előadásában elhangzott az, hogy őt sosem az viseli meg munkája során, amit lát, pl. ha valakit súlyos baleset ér. Sokkal inkább az, ahogy az emberek bánnak egymással.

Az előadás a részt vevőkhöz szólt úgy is, mint szülők vagy leendő szülők, úgy is, mint egykori gyermekek és úgy is mint egyének, párok, vagy közösségi lények. Hiszen a viselkedési mintáink minden területre rányomják a bélyegüket, nem nagyon lehet különválasztani az egyes szerepeket. Minden terület helyreállításának és jó megélésének a kulcsa az egyén. Az egyén, aki szintén volt gyermek és sérültek a határai, aki szintén hozott valamilyen genetikai mintát. Mindez változtatható! Az első és legnehezebb lépés ehhez, hogy szembe kell nézni a problémával és fel kell vállalni, hogy kizárólag az egyén tud tenni valamit a rendezése érdekében.

Hallhattunk beszámolót a gyermekellátásból. Amikor a gyermek elmesél valamit, lehet, hogy furán hangzik vagy katyvasznak tűnik, de az ő képi világán keresztül elmagyarázza, hogy mit érez, mi történt vele.

A gyermekkel az ő szintjén kell őszintének lenni.

Kellő ráhangolódás mellett a szülő érezheti, hogy mit kíván átadni a gyermeke. Ha pl. hasfájásra panaszkodik, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi feküdte meg a gyomrát, mitől sérült a gyermeki énje. Ha fáj a torka, mi az, amit elfojtott magában. Ha köhög, milyen haragot, erőteljes érzelmet nem élt meg, zárt el a testében, amitől sérült a szabadság érzete. A kellő ráhangolódás azonban nem jön létre addig, amíg a felnőttben, a szülőben is a saját gyermekkori sérülései törnek elő.

Amikor egy gyermek hisztizik vagy sír, nem minden esetben lehet pontosan tudni, hogy mi volt a valódi kiváltó ok. Az hogy nem tudja abba hagyni, csak tovább ront a helyzeten. Épp úgy szenved ebben az állapotban, mintha lázas lenne! De az semmiképp sem megoldás, ha leöntjük vízzel, mert a gyermek megriad, félni fog. Ez a félelem pedig később fog elő bukkanni, mégpedig sokkal súlyosabb formában, akár szorongásban, pánikrohamban stb. Amikor már megnyugodott a gyermek, érdemes vele eljátszani, hogy mi történhetett valójában. Szerepjátékból, bábozásból kellő odafigyelés mellett gyorsan kiderül, mi zajlott az óvodában, iskolában, mi az, ami felzaklatta és amit még nem rendezett magában.

Épp így van ez a felnőttekkel is. Néha nem tudjuk mi az, ami hirtelen haragot vált ki belőlünk.  Csak úgy előtör. Ez lehet egy régi trauma. És lehet, hogy minket öntöttek le vízzel hasonló helyzetben…

A kisgyermekkor a legmegfelelőbb időszak arra, hogy helyes mintákat tanítsunk a gyermekekkel, amelyeket az életében alkalmazni tud az érzelmei kezelésére, a feladatai megoldására. Ha a minták nem helyesek, az azért van, mert a szülő sem kapott megfelelő mintát – hiába olvas utána, hogy kellene helyesen! Sok esetben ezeket nem tudja megvalósítani (lásd stresszhelyzetben!), mert a minták automatikusan törnek elő az agy egy bizonyos részéből és ilyenkor a többi agyterület blokkolva van, nem férhetünk hozzá a kreatív megoldás területéhez! Egyetlen megoldás erre, ha a minták területét alakítjuk át, új mintákat hozunk létre! Erre van természetesen megfelelő technika a kineziológia eszköztárában.

A felelősségteljes gyermekvállalás és a felelősségteljes emberi kapcsolatok alapja a felelősségteljes életszemlélet önmagunk iránt! Az egészséges önzés! A környezeted akkor van jól, ha te is jól vagy!

A határok sérülése és a szülői minták létrehoznak egyfajta hatalmi drámát bennünk, mondta el Zuppán Brigitta a tréningen. Mivel a szüleink az elsődleges minta, ugyanazokat a szerepeket játszuk el felnőtt életünkben is, amelyeket tőlük láttunk.

Ha például anyuka folyamatosan panaszkodik a teendői miatt, akkor a “szegény én” szerepet veszi fel. Ezzel aztán addig idegesíti a párját, amíg “agresszív” lesz és beindul az állóháború (veszekedés, cirkusz).

A hatalmi drámák beleragasztanak egy mókuskerékbe, amely újra és újra generálja önmagát. A hatalmi drámák felismerése, a mögötte álló traumák feldolgozása az egyetlen módja annak, hogy minőségi társas kapcsolatokat éljünk. Független ez attól, hogy valaki egyedül él vagy párkapcsolatban, gyermeket nevel vagy céget vezet. Tanít vagy ápol. Minden területen interakcióba kerülünk más emberekkel, még akkor is, ha elzárjuk magunkat egy másik autóba. Egyéni felelősségünk saját sérelmeinket feldolgozni és jól megélni az életünket. A lelki méregtelenítés, a megbocsátás az alapja! A gyermeki énünket ért határsértések felismerése és begyógyítása. Ez az alapja a testünk egészségének és az egészséges emberi kapcsolatoknak. Ha a sérüléseinket rendbe tettük, akkor már nem indulnak be viselkedési minták és az életet a valós fényében tudjuk megélni – játszmák nélkül.

Mészáros-Papp Katalin