Elbagatellizált érzelmek

– Félek a sötétben, anyu.

– Jajj, ugyan nagylány vagy már!

– Elestem apu, nagyon fáj a lábam.

– Hagyd már abba, a fiúk nem sírnak!

– Nem akarok óvodába menni!

– Ne hisztizz már, jó ott neked! Vár már Luluka, nekünk dolgozni kell menni…

Ugye ismerős jelenetek? Azt gondolhatnánk, hogy ezek a gyermekekkel való munkámból érkező gondolatok. De nem, ezek azok a mondatok, amiket felnőtt férfiak és nők is előszednek gyermekkori emlékeikből és amelyek következményei most akadályokat gördítenek bizonyos életterületeik jó megélése elé, blokkolják őket.

Százával sorolhatnánk a mai gyermeknevelésben is a hasonló szituációkat, mikor a gyermek próbálja – olykor csekély szókincse mellett – megosztani a problémáját a szülővel, de vagy nincs idő arra, hogy a szülő foglalkozzon vele, rohanni kell, vagy nem tud azonosulni a problémával, vagy épp teljesen máshol jár a figyelme és előszed valami megszokás szerinti sablont. Jó eséllyel valami olyat, amivel őt is leszerelték annak idején.

Vajon tisztában vagyunk azzal, mi zajlik le ilyenkor a gyermekben? Emlékszünk arra, hogy talán velünk is megtörtént hasonló? Valószínű nem, mert a fájdalmas emlékeket az elménk hamar eltemeti a tudatalattinkba.

Olykor előfordul, hogy nincs más megoldás, tényleg el kell menni dolgozni. De sok esetben látom azt is, hogy a gyerek lepattintása inkább a komfortzóna része, a ráhangolódás képességének hiánya. A “nem akarok menni oviba, suliba, nagyihoz stb.” témát akár út közben is meg lehet beszélni, vagy este otthon, esetleg el is lehet játszani, mit él meg a gyermek.

Mi zajlik ilyenkor a gyermek lelkében? A problémája, hogy valamiért szenved, felnőtt fejjel olykor tényleg elenyészőnek tűnhet amellett, amit meg kell élnünk a mindennapokban. Az a sok stressz… De a gyermek számára az ő problémája nemcsak, hogy éppoly fontos, de hatványozódik, hiszen életkora miatt kiszolgáltatott! Sokszor nem tudják pontosan, valami miért rossz, csak rossz. Megoldást pedig nem tud létrehozni, csak a szülő segítségével.

A hiszti mögött általában éppoly nagy fájdalom húzódik, mint amikor lázas beteg. Csak a második esetben együtt érzünk vele, míg az elsőnél inkább a mielőbbi “hagyd abba” stratégia lép életben.

Amikor nem fordulunk feléjük értő figyelemmel és nem próbáljuk megérteni a bennük lévő zavarodottság valódi okát, számos sérülést hozunk létre a gyermekünkben. A figyelem a szeretet jele, ha meg sem hallgatjuk, azonnal elindítjuk a “nem szeretettség” érzése felé. Ha a problémájával egyedül marad, nem tudja azt megosztani, csüggedt és reményvesztett lesz, magány és elhagyatottság alakulhat ki a későbbiekben. Ha próbál jelezni és ugyanabban a nehéz helyzetben benne hagyjuk, akkor pedig az érzelmi és viselkedési zavarok széles skáláját éli meg, akár komoly testi tünetek is kialakulhatnak. A dac, a viselkedési zavar, tanulási nehézség éppúgy jelzés értékű, mintha beszélne az érzéseiről!

Az elbagatellizált érzelmekkel felnőttesítjük vagy szülősítjük a gyerekeinket Azt tanítjuk nekik, hogy nyomják el az érzelmeiket. Az érzelmek elnyomása a tudatalattiba megy le, amely onnan okoz majd érzelmi (ún. lelki) problémákat, illetve pszichoszomatikus tüneteket a testben.

A másik véglet, hogy nem az elnyomást választjuk, hanem a tombolást (pl. üsd vissza, ha bántott), aminek persze még a bűntudat is a hozadéka, hiszen a gyermek lelke még tiszta, automatikusan tudja, hogy másoknak ártani nem jó.

Az érzelmek elbagatellizálása tehát elég kockázatos műfaj. Figyelemmel, ráhangolódással a probléma java már meg is oldódott.

A világ egyik legegyszerűbb mondata sokszor létrehozza a megnyugvást a gyermekben: Értem!

A megértés az elfogadás jele, még abban az esetben is, ha a nem értesz egyet a jelenettel. De azt elfogadod, hogy ezt ő nehezen éli meg. Őt elfogadod, a helyzetet nem.

Ha az érzelem megnyilvánulás nem tűr nyomdafestéket, elmondható, hogy legyen szíves nyugodtan mondja el, mi zajlik benne, mert akkor megérted.  Érdemes megvárni, amíg a gyermek megnyugszik, akkor lehet valóban átbeszélni vele a történteket és tanulni is fog belőle (itt is fontos, hogy sokszor kell ismételni, hogy rögzüljön!).

Ez csak ideig-óráig működik, ha utána ugyanabban a nehézségben hagyod és nem számíthat rád, a bizalom elvész. Tinédzser korban már hiába sírsz, hogy nem beszéli meg veled a gondjait, hogy rád vágja az ajtót és elmegy, hogy semmit sem tudsz róla. A bizalom kiépülése jóval korábban kell, hogy megtörténjen. A tinédzser kor még így is kihívásokkal teli!

Időnként ki kell lépni a komfortzónából és utána kell járni, mi az oka a gyermek viselkedésének. Megfelelő ráhangolódás mellett tudod, hogy a gyermeked valamit túlspiláz, elkerül, megúszni szeretne vagy tényleg gond van. Nagyon nehéz felvállalni felnőttként is, hogy az óvodában, iskolában valami inzultus éri. Az eszköztárunk szülőként ez esetben nagyon gyenge! A szülők többsége, ha feltételezi, hogy valami nincs rendben, másik intézménybe viszi a gyermekét, hiszen a problémák rendezése helyi szinten csekély mértékben működik. De tétlenül maradni a legrosszabb választás. A hasonló témákban hozzám fordulóknak általában azonban azt javaslom, hogy a gyermeket erősítsük meg az adott helyzetben, értsük meg, mit jelent számára az adott nehézség és segítsük megtanulni az érzelmei helyes kezelését, hiszen az a későbbiekben is hasznára válik! Sok esetben ez elég.

Felnőtt korban számos nehézséget okozhat, ha nem kapunk megfelelő támogatást és bíztatást az érzelmeink kezelésében. Csak néhány ilyen eset:

  • Önbizalom hiány, a határok meghúzásának nehézsége.
  • Kihasználhatóakká válunk. Önmagunk képviselete nehéz.
  • Problémát okozhat a továbbtanulás kiválasztásában, a karrier, munkahely területén, hiszen nem merünk többet elképzelni magunkról, mint amiben épp vagyunk.
  • Nem merünk kockáztatni, a jobb, szabadabb élet felé lépni a megszokások miatt.
  • Alacsony önértékelés, tökéletlen testkép, énkép kialakulása.
  • Problémát okozhat a párkapcsolatban, a pár megtalálásában, a szexualitás megélésében.
  • Az őszinteség rovására megy, zárkózottság alakul ki, hiszen magunk sem tudjuk pontosan, mi zajlik bennünk, így nehéz kérni vagy megvalósítani a vágyainkat.
  • Céltalanság, általános levertség, szomorúság, negatív hozzáállás.
  • A testben a méregtelenítés nehézségeit váltja ki, pszichoszomatikus tüneteket okoz.

Ismerős felnőttként is? Ne feledd, te is voltál gyerek!

A helyzet szinte ugyanez akkor is, amikor a gyermek örömében nem osztozunk! Ha nem ünnepeljük, dícsérjük meg, az eredményei természetessé vagy megszokássá válnak, akkor a későbbiekben sem adnak okot az ünneplésre, illetve erőt számára az új feladatok megkezdéséhez.

Az érzelmeink helyes kezelésének megtanulása nem egyszerű feladat, hiszen sok esetben nem kaptunk erre megfelelő mintát. De a jelenünkre nagyon erősen kihat, ezért érdemes ezzel foglalkozni. Egész más csatornán keresztül nézhetjük az életünket, illetve ha vannak – vagy később majd lesznek – a gyermekeinket.

Néhány példa az elbagatellizált érzelmekből, amikkel találkozhatunk nap mint nap.

Sír az iskola, óvoda, bölcsöde előtt, vagy rendszeresen beteg. 

Valószínű, hogy valakivel vagy valamivel problémája van. Ma még rendszeres a gyermek igényét elnyomó hozzáállás sok intézményben (illetve azon belül néhány nevelő esetében), ami túlmutat a normál szocializációs tevékenységen (számos kiváló pedagógust ismerek, félreértés ne essék, de a testi és lelki bántalmazás még bőségesen előfordul a közösségekben, akár a gyermekek között is!).

Kérlek, ne kezdj el posztolgatni, hogy ki vitt be már megint beteg gyereket! Ha a gyereked beteges, nyugtasd meg a lelkét. LEHET, hogy “csak” hiányzol neki és ettől beteges vagy sírós. A lényeg ugyanaz, fájdalmas neki a hiányod! Lehet, hogy még nem érett meg az elválásra.

Fájdalom

A fájdalom sok esetben nem is tűnik olyan nagynak (csak pici bibi, katona dolog), a sírás mégis óriási. Akkor nagy vígaszra van szükség, mert valami beakadt, lehet, hogy több korábbi sérelem tör elő. A “de akkor hozzászokik” monológok esetére csak az jut eszembe, hogy ez természetes fájdalomcsillapítás, nem antidepresszáns vagy nyugtatószer…

Félelem

Bizonyos korokban (pl. 4 éves kor körül az idegenektől való félelem) felerősödnek bizonyos fajta félelmek. Ez nem azt jelenti, hogy később egy gyermek nem jogosult félni pl. egy nagy házban otthon, vagy tériszonyt érezni, vagy netalán bizonytalanságot felnőttek, idegenek, tekintélyszemélyek előtt. Félhet az erőszakosabban megnyilvánuló és a mai oktatási rendszerben előforduló “fura” viselkedésű gyermekektől is. Teljesen mindegy a gyermek életkora, ha jelzi a félelmét, azt komolyan kell venni. Van, aki már 7 évesen szívesen otthon marad néhány percre, és van tinédzser, aki nem mer egyedül lenni a házban.

Túl sok teher, szülősítés

Gyermekünk fejlődésének érdekében érdemes bevonni minél előbb a háztartás körüli feladatok ellátásába. Pl. közös süti készítés, később a könnyebb háztartási munkák,  terítés, ruhák hajtogatása, felmosás, porszívózás, teregetés stb. DE vannak olyan tevékenységek, amelyek túlságosan megterhelik a gyermeket és nem nekik való felelősséggel járnak. Pl. a kistestvérre való vigyázás tönkre teheti a testvér kapcsolatot, hiszen a nagyobb gyermek automatikusan szülővé is válik a gyakori felvigyázások által. Ezt követően már kevés az, hogy elmondjuk neki, hogy ha anya ott van, ő az anyuka… Hasonló képpen nem lehet elvárás, hogy rendszeresen a gyermek gondoskodjon a szülő feladatairól, netán a szülő létfenntartásáról.

Gyerek még, nem érti…

Sokkal inkább értik és érzik a gyermekek, mi zajlik körülöttük vagy a felnőttekben, mint azt felnőttként el tudnánk képzelni. Sőt, olykor sokkal tisztábban látják a helyzetet, mint a felnőttek. Mivel a téma nagyon széles, csak felsorolásként néhány főbb terület: veszekedések, agresszivitás, függőség a családban, haláleset, válás.

Ha vannak ilyen emlékeid gyermekkorodból, érdemes őket feldolgoznod és önismereti módszerekkel gyógyítani a létrejött sebeket. Ha gyermekeddel kapcsolatban élsz meg hasonlókat, gondold át, hogy milyen jövőt szánsz neki. Ugye a te álmod is egy kiegyensúlyozott, boldog felnőtt?

A feldolgozáshoz számos segítséget találsz a Gyakorlatban a szülők zárt csoportomban. Csatlakozz bátran!

Mészáros-Papp Katalin

Kíváncsi vagyok a véleményedre!