BlogGyermeknevelésNyári napközis tábor 2018

Nyári napközis tábor 2018

Nyári napközis tábor 2018

Az Érzelmi készség, tanulási képesség programhoz hasonló hangulatú és szellemiségű nyári tábor tavaly már nagy kedvence volt a gyerekeknek.

 

Mesével, játékokkal, kreatív alkotásokkal, relaxációval járunk körül olyan, a gyermekek számára fontos területeket, mint

 

– ismerkedés és csoportélet,
– félelmek, szorongások feldolgozása,
– konfliktus kezelés szeretetteljes, ugyanakkor asszertív módja
– kincskeresés kívül-belül,
– egészséges ételek, egészséges gondolatok
– felkészülés tanulásra, nehéz élethelyzetekre,
– érzelmek, indulatok kezelése
– az internet, tablet és számítógépes játékvilág bukkanói stb.

 

Az időjárás adta lehetőségekhez képest a napok egy részét a szabadban töltjük.

 

 

 

A nyári napközis tábor ideje 2018. július 2-6-ig
Naponta reggel 8-tól 16 óráig (előzetes egyeztetés alapján az időpontokat alakíthatók)
Életkor: 6-12 éves korig

 

A tábor ára 27.000 Ft/gyermek napi háromszori étkezéssel.

 

A táborra jelentkezni lehet 2018. május 15-ig a díj felének befizetésével. A fennmaradó összeg a tábor első napjáig fizetendő.

 

A tábor indulásának feltétele 10 gyermek. Maximum létszám 15 fő.

 

Jelentkezés: Mészáros-Papp Katalin 30/456-5430 Előleg befizetés: Vác, Szent Flórián u. 28.

 

Hozzászólás küldése

error: A tartalom védett!!